Az alábbiakban olvashatja az egyesületre illetve az általunk szervezett játékokra vonatkozó szabályzatot.
Jelenléte intézményünkben azt jelenti, hogy elfogadja teremszabályzatunkat.
Amennyiben részt vesz bármilyen általunk szervezett versenyekenn (tournament, sit&go), bajnokságban (champion) elfogadja, hogy a vezetőség dönt minden olyan ügyben, ami a játékra, a játékteremre, vagy a játékterem alkalmazottaira vonatkozik.
1. RÉSZ ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK
A vezetőség mindent megtesz, hogy kellemes környezetet teremtsen mind a játékosok mind
az alkalmazottak számára, de ugyanakkor nem felelős bármely játékos viselkedéséért.
Létrehoztuk tehát a házszabályzatot, amelynek megszegése a pókerteremből (egyesületből) való kizárást vonhatja maga után.
A következőkben felsoroltak nem megengedettek:
Összejátszás másik játékossal, vagy bármilyen formája a csalásnak
Szóbeli vagy fizikai fenyegetése más játékosnak vagy a pókerterem bármely alkalmazottjának
Sértő, obszcén szavak használata
Kártyalapok megtépése, dobálása, gyűrése
A pókerterem és annak bármely berendezésének rongálása
Bármilyen illegális eszköz használata
Fegyver viselése
A helyszínen történő fogyasztás fizetésének elmulasztása
A játék megzavarása kiabálással, vitatkozással és egyéb zavarkeltéssel
PÓKER ETIKETT
Az alábbiakban felsoroltak helytelenek és bármelyik gyakorlása figyelmeztetést von maga
után, amely eltiltáshoz is vezethet:
Szándékos kéz előtti cselekvés
Szándékosan a Potba dobni a zsetonokat
Megegyezés a passzív játékról mikor a 3. játékos all in van.
Más játékos felszólítása kártyái felfedésére a mutatásnál
A játékban levő kártyák felfedése a show down vagy mutatás felszólítás előtt.
Az eldobott kártyák felfedése a még játékban lévő játékosok előtt. A kártyák
bármilyen felfedése más, az asztalnál nem játszó játékos előtt, illetve bármilyen információszolgáltatás a játékban levő játékosok felé.
Szükségtelenül akadályozni a játék menetét
Szükségtelenül eldobni a kártyákat.
Zsetonokat elhelyezni oly módon, amely zavarja a játék menetét, vagy ezáltal a kártyák értéke felfedésre kerülhet
Oly módon cselekedni szóban vagy fizikailag, amely szabálytalanul befolyásolhatja a játék menetét
Mobiltelefon használata az asztaloknál
Tilos az asztaloknál enni
Dohányzás a pókerterem egész területén tilos, a dohányzás a pókerterem helyéül szolgáló kávéház előtt lehetséges.
2. RÉSZ HÁZSZABÁLYOK
A vezetőség fenntartja a jogot mindennemű döntéshozatalban, de ugyanakkor minden esetet egyedileg bírál el.
A mindenkori teremfőnök döntése végleges.
Bármilyen problémás esetben azonnal tájékoztatni kell a teremfőnököt.
Az aktuális döntés a mindenkori Potra vonatkozik, amennyiben az még a következő kéz(hand) előtt történik, illetve mielőtt a kéz véget ér vagy az asztal lezár. Egyébként az a leosztás marad. A kéz (hand) kezdete a keverés első mozdulata, vagyis az első riffle.
Ha a Pot hibásan lett odaítélve és összevegyül, más nem a Potba tartozó
zsetonokkal, és a vezetőség az előző 4. pontban leírtak alapján lett
tájékoztatva, akkor a vezetőség újra levezetheti, illetve visszajátszhatja a
leosztást és újra odaítéli a Potot az azt megillető játékosnak.
Minden döntés személyre szabottan történik, és a szándékosság vagy az adott
személy pókertapasztalata illetve korábbi esetei beleszámítanak.
ELJÁRÁS
Minden esetben a vezetőség dönt a játék kezdetéről és annak lezárásáról.
Tilos bármilyen készpénzt az asztalon tartani.
Minden játékban lévő zsetont minden asztalnál lévő játékos számára látható helyen kell tartani.
Minden leosztott kártya az adott pozícióban ülő játékoshoz tartozik, és csak ő
játszhatja meg azokat.
Tilos más játékos zsetonjaival játékban részt venni.
Tilos engedély nélkül asztalhoz ülni és játékot kezdeni.
Az asztal minimum – maximum meghatározása, emelése illetve csökkentése
kizárólag a vezetőség döntése alapján történik
A kártyákat mindig jól láthatóan, az asztalon kell tartani. Tilos azokat bármivel
teljes nagyságukban letakarni.
A játékosnak joga van minden asztalnál ülő játékos zsetonjait látni. A nagyobb
értékő zsetonokat mindig jól látható helyen kell tartani.
Helyfoglalás nem lehetséges.
A kártyát legalább egy teljes körben használni kell (egy teljes vak kör) mielőtt
új kártyára cserélnék. Az új kártyákat pedig legalább egy (1) órán keresztül kell használni kivéve, ha a kártya megrongálódott, elszakadt vagy koszos lett.
Tilos a játék közben égetett kártyákat felfedni.
Tilos a játék végén az osztót (dealer) arra kérni, hogy mutassa meg mik lettek
volna következő lapok, kivételt képez 'cash game'.
Minden játékosnak követnie kell a játékot. Az asztalnál bármilyen más tevékenységet folytatni, ami nem kötődik magához a játék menetéhez (pl. olvasás) nem engedélyezett.
Csak az asztalnál játékot folytató személy ülhet az asztalnál.
Tilos a játék nyelvén kívül más nyelven kommunikálni (angol – magyar)
ÜLTETÉS
Egy játékos csak egy asztalnál játszhat.
Új játéknál az a játékos választhat pozíciót az asztalnál, aki először érkezett.
A vezetőség fenntartja a jogot az egyes játékosok széktartásához, illetve a
különböző okból kifolyólag pl. látási problémák, a pozícióválasztásban.
3. RÉSZ ÁLTALÁNOS PÓKERSZABÁLYOK
Hibás leosztások 'Misdeals'
Az alábbiakban felsoroltak hibás leosztásnak minősülnek és minden esetben ezt jelezni kell a teremfelügyelőnek mielőtt a játék menete áthaladt volna két (2) játékoson. Amennyiben már két (2) játékos bekapcsolódott a játékba (licitált) a leosztást folytatni kell az alábbiakban a 2. pontban leírtak alapján.
Az első vagy utolsó kártya a leosztás kezdetén értékkel (fejjel) felfelé fordult az osztó hibájából
Kettő (2) vagy annál több kártya fordult fel az osztó hibájából
Kettő (2) vagy több rosszul helyezkedő lap van a kártyák között (ellenkező irányban, mint a többi)
Kettő (2) vagy annál több extra lap került leosztásra
Helytelen számú kártya került leosztásra a játékoshoz, kivéve ha az első játékosnak lett leosztva egy extra kártya, és azt még vissza lehet venni.
A kártyák nem szabályosan kerültek leosztásra
A 'Dealer gomb' nem volt a megfelelő, következő pozícióba
Az első kártya nem megfelelő pozícióba került leosztásra
Olyan pozícióba lett kártya leosztva ahol nem ül játékos
Amennyiben hibás leosztás történt, de már kettő (2) vagy több játékos licitált (játékba
kapcsolódott), akkor a leosztást már nem lehet visszavonni. A mindenkori teremfelügyelő jelenlétében végig kell játszani a leosztást. A már bedobott lapért nem lehet az Antét kis- vagy nagyvakot visszakapni.
'Halott kéz' vagyis 'Dead hand'
A játékos lapjai érvényüket vesztik (kikerül) az adott leosztásból
Amennyiben bedobja vagy kijelenti, hogy bedobja a lapjait miközben a játék menete a pozíciójához érkezett
Abban az esetben, ha bedobja a kártyáit és ezzel a következő játékost döntésre készteti
A meghatározott időn belül nem képes nyilatkozni, dönteni
'Halott kéz' vagyis Dead hand-nek minősül, ha a játékos kártyái az égető kártyákhoz kerültek. Amennyiben az egyértelmű és tisztán látható módon meghatározható, akkor a vezetőség fenntartja a jogot a kártyák visszaadására. Kizárólag a teremfelügyelő jelenlétében! Minden esetben egyéni elbírálás alapján és a játék menetének fenntartása érdekében történik.
A kártyák más játékos kártyái közé dobása szintén 'Dead hand'-nek minősül
függetlenül attól, hogy azok a lapok értékkel (fejjel) felfelé vagy lefelé állnak.
Szabálytalanságok
Abban az esetben, ha nem megfelelő pozícióba lett helyezve a Dealer gomb, az azt
követő leosztásnál korrigálni kell a vakokat, hogy minden játékosnak legyen lehetősége minden pozícióra. (ha lehetséges)
Minden játékos felelős saját kártyái biztonságáért, azok szakszerű használatáért. A kártyákat lehet kézzel, zsetonnal illetve más tárggyal (kártyaprotektor) védeni. Abban
az esetben, ha a játékos nem védte lapjait, és véletlenül az égető kártyákhoz kerültek,
vagy az osztó behúzta, mint bedobott lapokat a terem nem vállal felelősséget.
Amennyiben a játékban lévő kártyapaklitól eltérő színű kártyalap kerül a játékba, a
játék menetét azonnal fel kell függeszteni. Ebben az esetben minden már játékban lévő zsetont vissza kell adni a behelyezőjének. Amennyiben az eltérő lap a még le nem osztott lapok között van, a játék megy tovább
Abban az esetben, ha két (2) teljesen ugyanolyan színű és értékű kártyalap kerül a játékba, a játék menetét fel kell függeszteni, és a már játékban lévő zsetonokat vissza kell adni.
Amennyiben a játékban lévő kártyapakliban egy lap fejjel (értékkel) felfelé van, úgy kell kezelni, mint egy darab papírlapot. Nincs jelentősége és azonnal a pakli legalsó kártyájával ki kell cserélni.
Abban az esetben, ha Joker kerül a kártyák közé, a leosztás érvényes a Jokert pedig el
kell távolítani
Abban az esetben, ha egy vagy több kártyalap hiányzik a pakliból a leosztás még nem feltétlenül veszti érvényét.
Amennyiben az osztó a Flop előtt leoszt egy extra kártyát még az első licit kör előtt, a lap visszavehető és első égető lapként kell használni.
Az értéküket (fej) felfedett kártyalapokra vonatkozó szabályok változhatnak a különféle játékokban, amire az adott játéktípusoknál térünk ki pontosan. Kártya, amit az osztó fedett fel – égetőkártyának minısül. Kártya, amit játékos véletlenül fedett fel – játékban marad.
Amennyiben a kártya az osztó hibájából került felfedésre a játékos nem választhatja
meg, hogy kéri-e az adott lapot vagy sem. Mindig az adott játék szabályai érvényesek.
Abban az esetben, ha a játékos leejti a földre a lapjait, a lapok nem válnak érvénytelenné, vagyis tovább játszhatja őket.
Amennyiben az osztó idő előtt oszt le kártyát (Flop, vagy Turn vagy River), mielőtt még az adott licitkör befejeződött volna, a board új kártyái nem játszanak, még akkor sem, ha egy játékos, aki még nem reagált a licitkörben éppen bedobná a lapjait.
Emelések és tétek (BETTING és RAISE)
No limit és Pot limit játékokban korlátlan számú emelés engedélyezett.
A limites pókerben amennyiben a Potban három (3) vagy annál több játékos érdekelt,
akik nincsenek all-in, akkor az alábbi szabályt kell követni:
Az a játék, amely három, (3) vagy annál több licitkörből áll engedélyezi a maximum tétet, és három (3) emelést.
Korlátlan számú emelés engedélyezett a 'Heads up' vagyis két játékos esetén. Ez
bármilyen olyan esetben érvényes, amikor már csak két játékos marad a játékban.
A limites pókerben egy 'All in' tét ami kevesebb, mint a tét fele nem számit tétnek.
Minden tétnek legalább olyan nagynak kell lenni, mint az előző tétnek vagy emelésnek abban a körben, kivéve, ha a játékos 'All in' lesz.
Ha egy játékos legalább 50%-át berakja a minimumemelésnek, akkor azt ki kell egészítenie, amennyiben ennél kevesebbet rakott be és nem jelentette be az emelést, akkor az csak megadásnak számit. Egy 'all in' tét, ami kevesebb, mint a minimumemelés nem számit emelésnek így nem lehet visszaemelni rá.
Minden esetben a szóbeli cselekvés minősül mérvadónak. Ha a játékos mikor rá kerül
a sor a játék menete folyamán, szóban jelzi, hogy dobás- passz-emelés stb., akkor
köteles a szóban kijelentettek alapján cselekedni.
Passz-nak minősül bármilyen kopogtatása-ütése az asztalnak
A szándékos tétrakó mozdulat zsetonnal a kézben, tétrakásnak számit. Akkor is, ha nem éri el a vonalat, ilyenkor a minimum tétet kötelező beraknia.
Egy nagy értékű zseton berakása csak megadásnak számit, ha a játékos nem jelenti be előtte, hogy emelni szándékozik 'raise'. Egy zsetonnal történő emeléshez be kell jelenteni az emelést mielőtt a zseton az asztalhoz ér. Ha egy játékos behelyez egy zsetont és kijelenti, hogy emelés 'raise' de nem határozza meg az összeget, akkor az emelés a megengedett maximum lesz, a zseton értékéig. A Flop után kezdő tétként bejelentés nélkül berakott zseton, automatikusan a tétet képezi a lehetséges maximumig.
Csepegtetés emelés 'string raise' nem engedélyezett. A játékosnak amennyiben emelni szándékozik, a zsetonokat egy mozdulattal teljes összegben kell behelyeznie, vagy szóban jelezni a kívánt emelés összegét.
Minden tét- hívás-emelés (bet-call-raise) amely nem éri el a megfelelő limitet ki kell
egészíteni a korrekt összegre.
Mutatás ' SHOW DOWN'
Amennyiben a játékos megnyerte a Potot vagy annak egy részét nem köteles megmutatni a lapjait akár aktívak voltak az utolsó kézben (hand) akár nem.
Bármely játékos vagy osztó, vagy teremfőnök tudatába kerül egy hibás leosztás vagy hibás összegű Pot, arról etikusan tájékoztatni kell más játékban lévő személyeket is.
Ez mindegyik játékban részt vevő személy alapvető joga és érdeke.
Minden vesztes lapot az osztó behúz, mielőtt a Potot kitolná.
Bármely játékos, aki megmutatná eldobott vagy játékon kívül lévő lapjait egy másik játékosnak, köteles azt mindenkinek megmutatni. (show one - show all). Bármely az asztalnál ülő játékos kérheti, hogy a hand végén, hogy ha egyvalaki megmutatta a kártyáját egy másik játékosnak, akkor az mindenki számára felfedésre kerüljön.
Amennyiben a leosztás utolsó körében minden részt vevő játékos passzol (vagy ha minden részt vevő játékos all-in) akkor, aki először emelt, annak kell mutatni először a lapjait. Ha volt emelés az utolsó körben, akkor az mutat először, aki utoljára emelést kezdeményezett. Hogy a játékot felgyorsítsuk a Pot valószínűsithető nyertesének érdeke a mielőbbi mutatás. Amennyiben rész-Pot van (side Pot) akkor minden a rész-Potban részt vevő játékosnak kell mutatnia először, mielőtt a fő Potban (Main Pot) részt vevő 'all in' játékos mutatna.
Felezés (TIES)
A színek rangsorolása a következő: Pikk (spades)- Kör (hearts)- Káró (diamond)-
Treff (clubs) a legmagasabbtól a legalacsonyabbig.
Eme rangsorolás alapján kerül döntésre kinél van először a dealer gomb az új játék
kezdetén, vagy ki megy át másik asztalhoz ültetés során. A kártyák leosztása során az
osztó baljától haladva az óramutató járásával megegyezıen.
A páratlan zsetont le kell váltani a legkisebb játékban használt egységre.
Abban az esetben, ha kettő vagy több kéz (hand) van egy felezéses leosztásban, akkor
a következőkben leírtakat kell alkalmazni az odaítélésnél:
Amennyiben Dealer gombot használó játék, a Dealer gombtól, az óramutató járásával megegyező irányban az első pozíció kapja a páratlan zsetont, vagyis a legkisebb fel nem osztható összeget.
A High Low Split játékokban a 'High' hand kapja a felezés esetén a High és
Low hand között.
Amennyiben rész Pot (side Pot) van, akkor azt teljesen külön kell elfelezni és
nem szabad összekeverni a fő Pot zsetonjaival.
4. RÉSZ DEALER GOMB és VAKOK (BUTTON AND BLINDS)
A kerek korong-gomb a Dealer gomb és azt jelzi, hogy melyik játékos van a dealer pozícióban. Akinél a Dealer gomb van az az utolsó, aki kártyát kap a leosztás során, és ő az,
aki utoljára licitálhat az első licitkörben. A Dealer gomb az óramutató járásával egyezően
halad körbe minden játékoshoz leosztásonként. Egy vagy több vaktét általában a licitezést
serkenti, valamint bevezeti a játékot.
A vaktéteket a leosztás előtt kell betenni az asztalra. A vaktét a játékos tétje, ettől eltérő
játékstruktúra, vagy szituáció előfordulhat, amikor a vaktét részben vagy teljes egészében
'Dead' vagyis 'halott' legyen.
Amennyiben kettő (2) vaktét van, akkor a Dealer gomb óramutató járása szerinti következő
játékos a kisvak, míg a Dealer gomb utáni második játékos a nagyvak.
A leosztás után az óramutató járása szerint a Dealer gomb utáni harmadik játékos nyilatkozik
elıször. Minden további körben a Dealer gomb utáni következő játékos nyilatkozik először.
Vaktétek használata
A vaktétek mindig az aktuális asztal minimum-maximumhoz igazodnak. Akkor is
megmaradnak, ha a vaktét behelyezésére kerülő játékosnak nincs megfelelő összegű
zseton a birtokában.
Ahogy a Dealer gomb halad körbe úgy a vaktétre jogosultság is elér minden játékost.
A következőkben leírtak két különböző metódust mutatnak be. Mindkettőt lehet
használni:
MOZGÓ GOMB– a Dealer gomb mindig elıre halad az óramutató járásával
egyezően, és a vaktét ezt követi. Ezek alapján egynél több nagyvak is lehet.
DEAD BUTTON vagyis HALOTT GOMB- Az arra jogosult játékos behelyezi
a nagyvakot és a kisvak illetve a dealer gomb ezt követi, akkor is, ha ez azt
jelenti, hogy a kisvak a Dealer gomb üres pozícióba kerül (nem ül játékos).
Ilyenkor előfordulhat, hogy egymás után ugyanaz a játékos kerül ugyanabba a
pozícióba.
A játékos, aki kisvak a hagyományos játék folyamán, annak a játékosnak van joga és
lehetısége elıször emelni a Potot a Flop után.
A heads-up (amikor 2 játékos marad az asztalnál) és két vak összesen, akkor a
mindenkori kisvak a Dealer gomb pozíció is egyben.
Amennyiben új játékos érkezik az asztalhoz két lehetősége van:
Megvárja, amíg rá kerül a nagyvak lehetőség
Beteheti a nagyvakkal egyező összeget a Potba és ezáltal kártyát is kaphat a leosztásban
Az új játékos, ha azt választja, ami az 'a' pontban van akkor nem minősül játékosnak még és nem kell figyelembe venni a Dealer gomb mozgásánál
Az új játékos nem kaphat leosztást, ha a nagyvak és a Dealer gomb között helyezkedik
el. Meg kell várnia, amíg a Dealer gomb át halad rajta.
A nagyvakot behelyező játékos tétje érvényes tétnek minősül, és amint rá kerül a játék
menete lehetősége van az emelésre
Amennyiben egy játékos kihagyja a vak(ok)t és visszatér a játékba, be kell helyeznie a
kihagyott vak(ok) összeget, vagy van lehetősége várni, míg a nagyvak pozíció rá
kerül.
Az a játékos aki All in van és veszít, majd ezután ismét zsetont vásárol (Rebuy) akkor
ez a játékos köteles az idő közben reá kerülő vaktét összegét befizeti, amelyet a Rebuy miatt kihagyott. Ez a játékos nem minősül újonnan érkező játékosnak.
A játékos változtathatja a székét (pozícióját) amennyiben az új pozícióján (székén) vaktét nem haladt át.
5. RÉSZ HOLD'EM
A Hold'em játékban a játékosok két úgynevezett down-kártyát kapnak értékkel lefelé borítva,
mint saját lap a leosztás során majd ezután kezdődik a licit, a játék maga melyben megadott
sorrendben téteket emelhetnek-követhetnek a kártyát kapott játékosok. Miután az első licit
(első kör) lezajlott három (3) lap kerül egyidejűleg fejjel felfelé fordítva az asztalra (Flop)
majd egy újabb kör licit kezdıdik. Ezután még egy lap (turn) kerül fejjel felfelé az asztalra és
újabb kör licit következik majd még egy utolsó lap (river) kerül az eddigi 4 mellé, és ezzel
meglesz a totális 5 lap.
A Hold'em szabályai
Az alábbiakban felsoroltak csak a szabálytalanságokra térnek ki. ( Dealer gomb és Vaktét
használat fejezetben tárgyaltuk)
Amennyiben az első vagy utolsó kártya a játékosnak értékkel felfelé került – felfordult
a teljes leosztás érvénytelen. Az osztó összeszedi a lapokat, újra kever. Abban az esetben, ha a második vagy további bármelyik játékosnak a lapja kerül felfedésre, felfordul az osztó hibájából, a leosztás megy tovább. A továbbiakban leírtak szerint: miután minden játékos kapott lapokat az osztó a pakliban soron következő lapot adja a játékosnak a felfordult lapja helyett. Az értékét felfedett- felfordult lapot begyűjti és első égető lapként használja (mielőtt a Flop-t felcsapná). Amennyiben több lap is került felfedésre (felfordult) az osztó hibájából, abban az esetben 'Misdeal'-nek minősül, vagyis a leosztás érvénytelen!
Amikor az osztó véletlenül leoszt egy harmadik lapot is a játékosnak a következő módon kell eljárni: miután minden játékos megkapta mindkét lapját (Hole card) az extra lapot az osztó begyűjti és első égető lapként fogja használni. Amennyiben több lap is került leosztásra a fent említett módon (vagyis kettő vagy több extra lap) a leosztás érvénytelen!
Abban az esetben, ha a Flop leosztásánál, háromnál (3) több lap került felcsapásra, akkor újra kell osztani a Flop-t. Akkor is, ha tisztán kivehető melyik lap volt az extra.
Ha a Flop leosztása előtt az osztó elfelejtett égetni vagy több lapot égetett, a hibát korrigálni kell azonnal, amennyiben még nem fedte fel a lapokat. Ha bármelyik lap már felfordult, vagyis értéke láthatóvá vált akkor újra kell keverni a paklit és a Flop-t újra ki kell csapni.
Abban az esetben, ha az osztó nem égetett kártyát vagy egynél több lapot is égetett a hibát korrigálni lehet, ha a licit még nem kezdődött el. Amennyiben már történt licit a leosztott kártyák maradnak. Akár lehet korrigálni a hibát akár nem a következőkben leosztásra kerülő kártyáknak ugyanazoknak kell lenni mintha hiba nem következett volna be. Abban az esetben, ha licit nem történik mivel a játékosok All in vannak, akkor a hibát ki kell javítani mielőtt a Pot odaítélésre kerülne.
Ha az osztó éget lapot, de felfordítja a soron következő lapot mielőtt a licit befejeződött volna, akkor a kéz nem feltétlenül lesz érvénytelen, még akkor sem, ha a soron következő játékos bedobná lapjait. A játékosoknak nincs joguk dönteni, hogy elfogadják a lapokat vagy sem. Minden esetben a teremfőnök jelenlététben ki kell a hibát javítani.
Abban az esetben, ha a Flop-t bármilyen okból kifolyólag újra kell keverni a
következő módon kell eljárni: a Flop-t (Board cards) össze kell szedni és összekeverni
a paklival. Az égető kártyák az asztalon maradnak. A keverés után a pakli elvágásra
kerül és új Flop-t oszt le az osztó kártya égetése nélkül!
Abban az esetben, ha a turn kártya idő előtt lett leosztva, a következők szerint kell eljárni: az osztó leosztja Rivert, ami lett volna és az a kártya lesz az 'új' turn, majd a licit befejeztével a hibásan leosztott turn kártyát visszahelyezi a pakliba, és újrakeveri, elvágja és égető lap nélkül leosztja az 'új' Rivert. Ha a river idő előtt lett leosztva, ugyanúgy kell eljárni, mint a turn kártya esetén.
Minden esetben, szóban kell jelezni, ha a játékos a 'Board'-t játszik. Ha valaki
bedobja lapjait, elveszíti jogát az esetlegesen megnyert vagy felezésre került 'Board'
kézre Handre.
6. RÉSZ NO LIMIT és POT LIMIT
A No limit vagy Pot limit licitelés egy egyedülálló struktúrát ad a játék menetébe és más szabályokat eredményez. Minden limites játékra vonatkozó szabály érvényes a, No limit és
Pot limit játékokra is, kivéve az alábbiakban felsoroltak. (Pot limit szabályok) No limit annyit jelent, hogy a licit minimumösszege nem lehet kevesebb az asztal minimumnál, a maximum ugyanakkor nincs meghatározva.
Az emelések száma bármennyi lehet.
A minimum tét a mindenkori nagyvak összege lehet. A minimum emelés az előző tétek különbsége lehet. (pl.: 'A' játékos hív 200-at 'B' játékos emel 400-ig 'C' játékos minimum emelése 600 lehet.)
Minden emelésnek ugyanannyinak vagy nagyobbnak kell lennie az előző emelésnél, kivéve, ha All in tétről van szó. Az a játékos, akinek tétje szabálytalan emelést kapott, nem emelhet vissza. (pl.: 'A' játékos hív 200-at 'B' játékos emel 400-ig 'C' játékos All in 500-al, 'A' játékos megadja (Call) 'B' játékosnak nincs lehetősége visszaemelésre!)
A No limit játékban, akár verseny (tournament) akár cash game a játékos köteles szóban kijelenteni az emelés összegét vagy egy mozdulattal kell behelyeznie a kívánt összeget a Potba.
A tét mindaddig nem érvényes, amíg a játékos a Potba nem helyezte a zsetonokat,
kivéve, ha szóban jelezte emelési szándékát.
Amennyiben nem egyezik a játékos által szóban jelzett emelés összege és a behelyezett zsetonok értéke akkor a szóbeli kijelentés mérvadó.
A hívó játékosnak nem szabad addig megmutatnia a lapjait, amíg a megadó játékos be nem helyezte a korrekt összeget a Potba. Ez mindegyik fél érdeke, félreértések félrehallások elkerülése végett.
Az első hívó egy zsetonos szóbeli megjegyzés nélküli hívása teljes összegében elfogadott tétnek minősül. Amennyiben volt előtte tét az adott licit körben comment nélkül akkor az csak megadásnak minősül.
Abban az esetben, ha a játékos hívó vagy emelő szándékkal kevesebb összeget helyez a Potba, mint a minimum, ugyanakkor rendelkezik megfelelő összegű zsetonnal, ki kell egészíteni a pontos összegig a hívását illetve emelését.
Mind a No limit és Pot limit játékban a háznak joga van a maximum reakció idő
meghatározására. Mindegyik játékosnak joga van órát-időt kérnie. Ez azt jelenti, hogy
az órát-időt kért játékosnak plusz (+) egy (1) perce van a döntésre. Mielőtt a perc letelne, az osztó figyelmezteti a játékost az idő elteltére, majd ha ezután sem nyilatkozik szóban döntéséről, a játékos lapjai eldobásra kerülnek.
Pot limit szabályok
A Pot limit annyit jelent, hogy a hívás összege nem lehet nagyobb a meglévő Pot összegénél.
A maximum emelés a megadás utáni Pot összege lehet.
Ha a játékos többet rak be, mint az adott Pot hívás, a többlet visszaadásra kerül.
Akár játékos akár osztó figyel fel a hibás összegű tét behelyezésére, azt kötelező korrigálni a játék folyamán
A Pot limit játékban a normál Pot limites szabályok érvényesek, vagyis az első nyitónak három és fél szeres 3,5 X hívásra van lehetősége.
Pot limites játékban az első hívóként egy nagyobb értékű zseton behelyezése szóbeli
megjegyzés nélkül Pot hívásnak minősül.
7. RÉSZ VERSENY-TOURNAMENT
A versenyben (tournament) való részvétel azt jelenti, a játékos elfogadja az adott verseny
szabályait és a versenyben megfelelő magatartással vesz részt. Ezek bármilyen nemű megsértése szóbeli figyelmeztetést illetve az eset súlyát figyelembe véve ideiglenes
játékfelfüggesztést, vagy súlyosabb esetben kizárást vonhat maga után. A játékból kizárt
versenyző zsetonjai a versenyből eltávolításra kerülnek.
A versenyzők akár játékban vannak akár nem tilos a lapjaikat más játékosokkal megvitatniuk
az adott kéz közben (hand). A dobott kártyák, illetve a lehetséges kombinációk megbeszélése
szintén nem megengedett.
A versenyben az általános játék-menet szabályok érvényesek
A kezdeti ültetés véletlenszerűen, az ültető kártyák kihúzásával történik.
A verseny kezdetén minden regisztrált játékosnak az asztalokon helyezik el külön-külön
a versenyben meghatározott kezdő zsetonmennyiséget. Abban az esetben is, ha az adott játékos nincs jelen, akkor nincs lehetősége a későbbi csatlakozásra..
A távollévő játékos pozíciójába is kerül lap leosztásra. Ebben az esetben az osztó
leveszi az ante-vaktétet ha a pozícióra kerül sor.
Minden olyan versenyben ahol használnak Dealer gombot a gomb jelző a kezdő
pozíciót, amelyet a játék elején az osztó sorsol ki (High card)
Az idő és vakszint-emelkedés minden játékra meghatározott.
Amennyiben a vakszint-emelkedés a kéz (hand) közben történik akkor az a következő leosztástól érvényes- kezdődik. Ez alapján az osztás kezdete a keverés első mozdulata – riffle
Ahogy emelkednek a vakszintek, az alacsony értékű zsetonok leváltásra kerülnek
Idő (órát) csak az asztalnál személyesen jelen lévő játékos kérhet.
Abban az esetben játszhatja a versenyző a lapjait, amennyiben jelen van a
leosztásnál. Ellenkező esetben az osztó a leosztás végén behúzza a lapokat.
Azokról az asztalokról ahonnan több játékos is kiesett, a játékban maradt játékosokat
át kell ültetni más asztalok üresen maradt pozícióiba. A helyváltoztatás minden
esetben az új leosztás előtt kell, hogy történjen.
A helyváltoztatást minden esetben a teremfőnök koordinálja
Amennyiben a játékosnak át kell ülnie másik asztalhoz, hogy egyensúlyban legyenek
a különböző asztalok, azt a játékost kell átültetni, aki nagyvak lenne a következı
leosztásban, az új asztalon pedig lehetőleg abba a pozícióba kell ülnie, ahová a
nagyvak következik.
Az átültetett játékosok kötelesek a játékot az újonnan beült pozícióból folytatni, legyen az nagyvak vagy Dealer gomb. Az egyetlen hely ahol nem kaphat lapot, az a kisvak és a Dealer gomb pozíciója között van.
A verseny során a játékosok számát asztalonként egyensúlyban kell tartani, ezt minden esetben a teremfőnök koordinálja.
Minden versenyen a döntő asztalon, újrasorsolás dönti el az ültetést csakúgy, mint a verseny kezdetén.
Amennyiben a játékos nem rendelkezik elegendő zsetonnal, hogy a vaktétet behelyezze, akkor az adott összeggel kell részt vennie a játékban. Abban az esetben, ha megnyeri a Potot nem kell kiegészítenie a 'short blind' –t.
A versenyből kiesett játékos köteles az asztalt elhagyni azonnal
A No limit és Pot limites versenyeken a játékosnak szóban kell jeleznie az emelése
mértékét vagy a pontos összeget egy mozdulattal kell a Potba helyeznie
Ha valaki kéz (Hand) előtt cselekszik, az általa bemondott összeget be kell tennie, illetve bent kell hagynia, majd az előtt lévők eldönthetik, hogy mit csinálnak. Ha előtte az ő tétjénél nagyobbat emeltek, arra kiegészítheti, de rá már nem emelhet. Ugyanakkor el is dobhatja lapjait, de a már korábban behelyezett összeget elveszíti. A kéz (Hand) előtti cselekvés, büntetést vonhat maga után.
Csak a versenyben használt zsetonok lehetnek az asztalon
Minden nagyobb értékű zsetont, minden asztalnál ülő játékos számára jól látható helyen kell tartani
Minden versenyben használt zsetont az asztalon kell tartani. Amennyiben a játékos elviszi az asztalról, azokat a zsetonokat a versenyből kivonják, valamint a versenyző maga is kizárásra kerülhet.
A nem megfelelő magatartást tanúsító játékost a verseny vezetősége szóbeli figyelmeztetésben részesíti. Amennyiben viselkedését folytatja a versenyből való kizárását is eredményezheti. Minden esetet egyedileg bírál el a vezetőség.
Büntetést vonhat maga után, ha a kártyát elviszik az asztaltól, vagy megszegik bármelyik szabályt. Büntetést eredményez az összejátszás, visszaélés, és a zavaró illetve nem odaillő viselkedés.
A teremfőnök rendelkezésére álló büntetések: szóbeli figyelmeztetés, az 1-2 illetve 3
kör leosztás kihagyása és a legvégső esetben a versenyből való kizárás. A leosztás kihagyása a következőkben leírtak alapján történik: a játékos kihagy egy leosztást minden az asztalnál ülő játékos után beleértve őt is a büntetés kiszabásának pillanatában, megszorozva a kapott körök számával. A büntetés idejére a játékosnak el kell hagynia a termet, ez idő alatt tovább osztunk neki lapot és az esetleges vaktétek is levételre kerülnek. Kizárás esetén a játékos zsetonjait eltávolítják a versenyből.
Minden osztó váltásnál - cserénél az új osztó új paklival kezdi meg az osztást. Abban
az esetben, ha a kártya megrongálódik illetve használhatatlanná válik, a kártyát a játék folyamán bármikor le lehet cserélni.
A 'Heads up' folyamán mikor már csak két játékos van, a kisvak mindig a Dealer
gombon van.
'Rebuy' verseny esetén a játékosok nem hagyhatnak ki egy leosztást sem, ha szeretnének a 'Rebuy' lehetőségével élni. A játékosnak szóban kell jeleznie a leosztás előtt a 'Rebuy' (újra vétel) szándékát, és köteles az újraváltást (Rebuy) rögtön lebonyolítani.
Minden olyan esetben, amikor a játékos all in van, és nincs több hívás a leosztásban, a kártyákat felfordítjuk. Amennyiben valaki all in szituációban van, nem tudja eldobni lapjait, azok minden esetben megmutatásra kerülnek.
Abban az esetben, ha egy hand végén több játékos esik ki egyszerre, az a játékos végez magasabb pozícióban, amelyik a nagyobb mennyiségű zsetonnal kezdte a leosztást.
A vezetőség nem vonható felelősségre és nem kíván részt venni minden olyan
nyereményfelosztásban, ami kizárólag a játékosok közt történt magánúton.
A vezetőség fenntartja a jogot a versenyek visszavonására, illetve olyan nemű változtatást, ami nem sérti a játékosok jogait.
A teremfőnöknek mindig a játék érdekeit és korrektségét kell elsődlegesen figyelembe vennie a döntések meghozatalánál. Ez adott esetben a szabályoktól eltérő döntéshez is vezethet.
Minden vitás esetben a vezetőség döntése a végleges.
8. RÉSZ BAJNOKSÁG
A bajnokságban a benevezett játékosok nyolcfős asztaloknál versenyeznek. A játékosok összesorsolása a bajnokságba benevezett játékosok számától függ. A bajnokság kiírásakor meghatározásra kerül, hány fix játéklehetősége lesz a versenyzőknek a továbbjutáshoz szükséges pontos összegyűjtéséhez.
A bajnokság 3 szakaszra tagolódik.
selejtező szakasz (itt meghatározott számú egyasztalos versenyen fogják összegyűjteni a játékosok a továbbjutáshoz szükséges pontokat).
középszakasz
döntő
Az egyes szakaszokban az alábbi pontokat szerezhetik a helyezésük alapján a játékosok:
8. hely – 0 pont
7. hely – 1 pont
6. hely – 2 pont
5. hely – 3 pont
4. hely – 4 pont
3. hely – 5 pont
2. hely – 6 pont
1. hely – 11 pont